Olvasmányok a reformkorról

Tartalom:
Magony Imre. Kőbe vésve emlékül, hogy megmaradjon

Varró Ágnes: Inasból mester lesz – céhes élet a múzeumi tárgyak tükrében

Szima Viktória: Pestis és más nyavalyák Székesfehérváron és környékén

Bakonyi István: A szerzetes költők, Vörösmarty, Vajda. Székesfehérvár irodalmi élete a 18–19. században

Demeter Zsófia: Székesfehérvár, a nemzeti színjátszás bölcsője

Komlósi József: Olvasáskultúra Székesfehérváron, 1780–1867. A kaszinók és a Fejér Megyei Olvasótársaság

Kocsis Noémi: Kísérletek az emberi szíven, azaz így született meg A dajka

Olvasmányok a reformkorról: rövid tartalom

Magony Imre. Kőbe vésve emlékül, hogy megmaradjon

A 18. század végétől Székesfehérvár számos új építménnyel, műalkotással gazdagodott. Ezek közé tartozik a város főterének építészeti arculatát ma is meghatározó Püspöki Palota, mely Millassin Miklós püspöksége alatt, 1780 és 1803 között épült. A palota homlokzatának szobrászati munkáit Andreas Fligl kőfaragó végezte, az ő lakóházán ma is látható mesterségének allegorikus, kőbe vésett ábrázolása.
A belvárost keresztülszelő Fő utcában állt egykor az a kapu, amin keresztül Budáról vagy Bécsből az idegenek a városba érkeztek. Ettől, az úgynevezett Budai kaputól néhány lépésre állt a Fekete Sas Szálló, melynek vendégei, ha a szabadba vágytak, a közeli Sóstóra kocsikázhattak ki. Itt fejet hajthattak a Schmöltz Leopold tiszteletére 1838-ban állított emlékoszlop előtt. A bádogos mesternek volt köszönhető a környék fásítása, rendbe tétele. A kirándulók a városba visszafelé Vörösmarty Mihálynak az országban legelőször, 1866-ban felállított köztéri szobrát csodálhatták meg, s emlékezhettek egyúttal a költő Fehérvárhoz kötődő éveire. pdf olvasmány

Varró Ágnes: Inasból mester lesz – céhes élet a múzeumi tárgyak tükrében

A céh az azonos mesterséget űző iparosok érdekvédelmi, gazdasági, vallási és munkaközössége volt. Magyarországon a 14. századtól 1872-ig működő céhek állították elő a lakosság mindennapi életében, háztartásában használatos eszközök, tárgyak, élelmiszerek döntő hányadát. Múzeumainkban őrizzük a céhekkel kapcsolatos iratokat, egykori működésükhöz elengedhetetlen eszközöket, tárgyakat. A céhek szervezetének működéséhez alapvetően szükséges, már-már jelképesnek számító tárgyai voltak a céhládák, céhzászlók, céhkorsók, céhpecsételők, céhperselyek, járatótáblák, céhes jegyzőkönyvek, privilégiumlevelek. A céhszervezet vertikális felépítését szimbolizáló tárgyak, tartalmak: az inaséletre vonatkozó céhszabályzati előírások, a legényélethez kapcsolódó vándorlevelek, vándorkönyvek, a vastuskó és a mesterré válást bizonyító tárgyak: mesterremekek, cégérek.
A Szent István Király Múzeum néprajzi gyűjteményének legrégibb, legértékesebb műtárgyai is a Fejér megyei és székesfehérvári céhek múltjának becses darabjai. E tárgyakon keresztül elénk tárulhat a céhes világ, a régi céhes élet. pdf olvasmány pdf naplórészlet

Szima Viktória: Pestis és más nyavalyák Székesfehérváron és környékén

A betegségtől való félelem és az egészség megóvásának igénye egyidős az emberiséggel. A különféle fertőző nyavalyák többnyire párhuzamosan jelentek meg, hiszen a háborúk, a nyomor, a rossz időjárás és több, az immunrendszert gyengítő tényező is elősegítette a kórság terjedését. Gyógyszer nem volt ellene. A karanténnak a ragály terjedését fékező hatását ugyan már évszázadok óta ismerték, de azt csak a leggazdagabbak engedhették meg maguknak.
„Az egyik polgár irtózattal kerülte a másikat” – írta Giovanni Boccaccio, aki az 1348-as, végzetes pestisjárvány évében kezdte írni fő művét, a Dekameront. A nagy járványok hatással voltak szinte mindenre, a hétköznapi élettől kezdve a gazdasági helyzeten át egészen a háborúk kimeneteléig. Magyarországon például csak az 1690 és 1715 közötti időszakban kétszer volt himlő, háromszor pestis, egyszer tífuszjárvány és már ekkor jelen volt a tbc is. Időről időre feltűntek újabb fertőző betegségek is, amelyeket addig nem ismertek az adott területen. Az 1800-as évektől terjedt a kolera és sok áldozatot követelt a tuberkulózis/tüdővész (a „magyar betegség”) is. pdf olvasmány

Bakonyi István: A szerzetes költők, Vörösmarty, Vajda

A Székesfehérvárhoz kötődő költők közül a 18. század végén néhány szerző az itteni ciszterci gimnáziumban tanító szerzetestanárok közé tartozott. Közülük a legismertebb a klasszicizmus élvonalához tartozó Virág Benedek. Nem véletlenül nevezték őt a „magyar Horácnak”. Itt élt és alkotott Ányos Pál is, akinek finom lírája már felmutatta a szentimentalizmus jegyeit is.
Egyik legnagyobb költőnk és drámaírónk, Vörösmarty Mihály évekkel később diákja volt ennek a gimnáziumnak. Itt formálódott irodalmi ízlése, és ebben a városban nyomtatták ki leghíresebb színpadi művét, a Csongor és Tündét. Később ugyancsak itt volt diák Vajda János, a 19. századi modernizmus kiváló költője, többek között Ady Endre „előfutára”. pdf olvasmány

Demeter Zsófia: Székesfehérvár, a nemzeti színjátszás bölcsője

A magyar nyelv ügye, s ezen keresztül a nemzeti színjátszás pártolása – sok más fontos probléma mellett – a reformkor jellemző törekvése volt. A hivatásos magyar színészet – uralkodói dekrétummal megteremtett – intézményesítése jámbor óhaj maradt, mert Pozsonyban épült az első kőszínház 1776-ban, benne német nyelven játszottak, s a magyar nyelvű nemzeti színház létesítésére vonatkozó tervezet 1799-ben is még németül íródott.
A magyar nyelvű színészet vidéki központjainak alapvető hatása volt a magyarosodási folyamatra. A színészet és a színpadi zene divatja (ezekhez járult jelmezként a nemzeti viselet, valamint a színpadi tánc) ezt a folyamatot jelentősen könnyítette a nem magyarul beszélő városi polgárság körében. Kerényi Ferenc találó megfogalmazása szerint a színház „a társadalmi érintkezés legdemokratikusabb formája”. A magyar nyelvű színjátszás óriási eredményeket hozott mind a drámairodalom, mind a fordítás, mind a zenés színpadi műfajok, mind pedig a magyar nyelv előtérbe kerülése és fejlesztése terén. Nagy hatású, kétoldalú folyamatról van tehát szó: a színház és a közönsége fejlesztéséről.
Ebben a kettős törekvésben, majd a színházpártolás újjászervezésében Fejér megyének és Székesfehérvárnak kiemelt szerep jutott. Kerényi Ferenc megfogalmazása szerint erre a központi és a „pesti megmaradás teljes és nyilvánvaló kudarca” után került sor, amikor is új korszak, a megyei igazgatás korszaka nyílt meg. pdf olvasmány

Komlósi József: Olvasáskultúra Székesfehérváron, 1780–1867
A kaszinók és a Fejér Megyei Olvasótársaság

A török hódoltság utáni hosszú, békés időszak Székesfehérváron is a gazdasági, oktatási, kulturális élet fellendülésének kora. Növekedett a lakosság lélekszáma, új oktatási intézményekkel gyarapodott a város, megjelentek az első könyvkereskedők, nyomdászok. Nyilvános könyvtár nem működött a városban, csak egyházi és magángyűjtemények léteztek. A felvilágosodás és a reformkor időszakában megindult a polgárosodás, megkezdődött a polgári értelmiség kialakulása, fellendült a tudományos és a kulturális élet. Megszületett az egységes magyar irodalmi nyelv, megjelentek az első magyar nyelvű folyóiratok. Kialakultak a polgári nyilvánosság intézményi formái, köztük az olvasóegyletek, kaszinók, diáktársaságok.
Az első olvasóegylet a kispapoké volt, az 1820-as évek elején. Murányi Lajos kutatásai és 1993-ban megjelent könyve alapján részletesen ismerjük az 1838-ban létrejött nemesi és polgári kaszinó történetét: alapszabályát, a tagság összetételét, helyiségeiket, könyvtáraik működését.
A mindössze hat évet megélt Fejér Megyei Olvasótársaság 1840. május 31-én alakult meg, tagjai közt több nemes és főnemes volt. Az első év 179-es taglétszáma 1843-ra 332-re növekedett. Könyvtárának törzsanyagát a tagok által kölcsönzött könyvek, folyóiratok, hírlapok alkották, de évente egy-két alkalommal vásároltak is újabb műveket. A kiadványok többsége német és latin nyelvű volt, a magyar nyelvű anyag az állomány mintegy 20 százalékát tette ki. pdf olvasmány

Kocsis Noémi: Kísérletek az emberi szíven, azaz így született meg A dajka

Micaela von Marcard, a berlini Staatsoper dramaturgja jegyzi a magyarul is megjelent A rokokó, avagy kísérlet az emberi szíven című pszichotörténeti tanulmánykötetet (1999). Ennek olvasgatása közben az ott leírt eseteket nagyon plasztikusan, filmszerűen láttam, és azonnal összeállt bennem néhány egymásba kapcsolódó történet, majd karakterek és események rajzolódtak ki a fejemben. A szöveg végül két év alatt íródott A dajka című regénnyé, majd szerzői magánkiadásban 2013-ban jelent meg az Underground kiadó gondozásában.
A regényben megjelenik – legfőképp a kitett és elhagyott gyerekek sorsán keresztül – a francia rokokó gyermekeszményének számunkra ma már különös ridegsége és célszerűsége. A gyermek mai kifejezéssel illetett „közjószág” jellege a 18. századi Franciaországban erősen átitatódott a vallásossággal és a babonákkal, amelyeket nagyon nehezen tört le a maga nevelési elveit hirdető felvilágosodás. Szerepet kapnak a regényben a gyermeki és női jogok, az élet értéke és a szolidaritás, mindez hétköznapi szereplők sorsán keresztül, a háttérben a vidéki Franciaország részletes díszleteivel. pdf olvasmány