Beszámoló

A divat iránt eddig nem sok érdeklődéssel élő látogató a beavatás reményében, kíváncsian érkezik Dózsa Katalin művészettörténész előadására. (A reformkor divatja,  Fekete Sas Akadémia, 2015. október 18-án) És annyi mindent lát, hall „csak” úgy 100 év történetéről és öltözködéséről, hogy szinte beleszédül a változások sebességébe.

Amiről az előadás legelőször meggyőz, hogy a történelmi események alapvetően meghatározták a divat változásait. Hogy például a 18. századi ipari forradalom az arisztokrata „diktátum” mellett kikövetelte a polgárok és az ipari munkások viseletének (egyszerű szabású és összetételű, fekete vagy szürke színű, praktikus öltözék változatai) „felemelését”, nem mellékesen a textil- és ruhaipar kapacitásnövekedéséhez igazodva – először Angliában.

A francia divatközpont Napoleon veresége után áthelyeződik a diplomáciai élet fő színterére, Bécsbe, miközben a viselettrendek nemzeti sajátosságokat is öltenek.

Számunkra különösen érdekes ez, amikor a reformországgyűléseken a megyegyűlések nemessége a 17. századi viseletet idéző attilában (így írták!)  és mentében jelenik meg. Aki magyar, ezután így, illetve az öltözet divat diktálta változataiban ( a mente rövidül, az attila helyett zsinóros mellény kerülhet az ing és a mente közé, a nadrág feszes, majd lazábban keskeny szabású stb.) jelenik meg a társasági élet színterein: bálokon, az újonnan, Széchenyi kezdeményezésére létrehozott kaszinóban és lóversenyen – politikai és reprezentatív helyeken, demonstratív külsővel.

Ez a hagyomány éled fel a múlt század 30-as éveiben, és mit látunk: napjainkban! És persze, megint politikai üzenettel.

Az előadás során jártunk Európa minden, szempontunkból mérvadó helyszínén a (60-as években Párizs, London, Bécs mellett Budapest is divatközponttá válik, úgy bizony!) „lapoztunk” divatlapokat, szó szerint szemkápráztató tudást nyertünk.

Edit

Amikor elindultam Takács Tamás fiatal irodalomtörténész Pázmány Péter gondolatai Kálvin Hiszekegyéről, és egy sajátos műfaj megjelenése a 16-17. században című előadását meghallgatni, mi tagadás, nem sokat tudtam Pázmány Péterről, pályájáról, és semmit a rejtélyes „sajátos műfajról”, úgyhogy, vasárnap ide vagy oda, elmentem a Városi Képtárba. Jól tettem.

Takács Tamás Pázmány pályájának a protestánsokkal vívott hatalmi-politikai és vallási küzdelmét emelte ki, a középpontban Kálvin hitelveinek, a Hiszek egy Istene című vitairatának cáfolatával. Meglepő volt megismerni Pázmány módszerét: Kálvin tanainak megidézését cáfolatuk követte, olykor a nevetségessé tétel szándékával, amitől az érvelés pamfletes ízt kapott. Ezekre nemcsak példákat hallhattam, hanem kivetítve az írásokat láthattam, olvashattam! 1613-as, 1637-es nyomtatványt olvasni, hát, ez nagy élmény volt. A margón a szövegben idézett gondolat forrásmegjelölésével! Már akkor!

A paszkvillus műfaja ma már szinte közhelyes napi tapasztalat. A Pasquino szoborra diákok, polgárok által felhelyezett üdvözlő üzeneteket az idők során gúnyrajzok-, versek váltották fel, amelyek másolatait terjesztették is, piacokon kiáltva hirdették is. A korabeli alternatív nyilvánosságot jelentették. Na, erről sem tudtam eddig.

Nagyon örülök, hogy hallhattam-láthattam az egykori cisztercis irodalomtörténész (a fentieknél persze bővebb, mélyebb, jól szerkesztett) előadását, és szinte biztos, hogy elmegyek az Akadémia október 18-i előadására is (A „divatos” reformkor) a Városi Képtárba. Csak jönnénk többen össze…

Edit